A hónap könyve

A gyász dokumentumai

 

Szent György havi könyvtári dokumentumaink mind-mind Festetics I. György halálával kapcsolatosak.

1819. április 2-i elhunytával kapcsolatban számos aprónyomtatvány (gyászjelentés, gyászbeszéd), hírlapi tudósítás, vers található könyvtárunk gyűjteményében, melyek érdekessége, hogy egytől egyig, eredeti formájukban maradtak fenn.

Elsőként Bontz József: Keszthely város monográfiája című munkájából idézzük fel a mecénás gróf életének utolsó időszakát:

„A nagy idők nagy embere midőn egészségét gyöngülni érezte, a vallás vigasztalásai közt keresett menhelyet. Az egyház szolgájától föloldozást kért, az élet kenyerét magához vette és a hű barátok és kesergő jobbágyok aggódásai között nyugalommal várta be a földi élet utolsó percét, mely 1819. apr. 2-án neki az örökké tartó boldogságot nyujtá.”

A korabeli folyóiratok (Hazai ’s Külföldi Tudósítások, Magyar Kurir), amelyek a Helikon Könyvtár állományában is kutathatók, egyöntetűen állapították meg, hogy a grófot 1819 február végén szélütés érte, agyvérzést kapott. Több kortársa szerint is betegségét végtelen megnyugvással, néha humorral fogadta.

Pálóczi Horváth Ádám Kazinczy Ferenchez írt levelében így írt Festetics utolsó napjairól:

„Ő, magamként igen vidám beteg vót, ’s mennél inkább közelitett halála, annál játszibb ...”

A Festetics I. György halálát követően kiadott gyászjelentéséből, melyet Perger Ferenc keszthelyi nyomdász nyomtatott ki, aki egyébként a gróf „pártfogoltja” is volt, megtudhatjuk, hogy: „1819-ik Esztendei Böjtelőhavának 19-kén a’ Szél által megüttetvén, hat egész hetekig tartó betegségéből, minden Szentségeknek áhítatos felvétele után, Keszthelyen folyó Sz. György Havának 2-kán Regveli 9, és 10 óra között, betses Életének 65-dik Esztendejében e’ Múlandóságból az Örökkévalóságba által lépett.”

 

Felesége, Jakabházi Sallér Judit külön értesítést nyomtattatott, amelyben férje valamennyi címét felsorolta.

A nyomtatvány a gyászoló családtagokat név szerint említi. A meghalt férjet – annak ellenére, hogy egy ideje már külön éltek - „Felséges Urunk hűséges Jobbágyának, Nagy Hazafinak, a’ Tudományok’ Előmozdítójának, a’ Nemzeti Tsinosodásban az Ifjúi kor’ Felsegítőjének, jó Férjnek és legjobb Atyának” nevezte.

A fia, László által latin nyelven írott nekrológból pedig megtudhatjuk: hazáját szerető és övéi iránt kegyes férfiú volt. A szabad művészeteket és tudományokat mindig szorgalmasan művelte, támogatásáról biztosította az ifjúságot itthon és külföldön egyaránt. Művét és életének munkáját beteljesítette, ezért mindenkiben, akik ismerték őt, az ő jámbor emlékezetét hagyja.

 

Kortársai, elsősorban a „Helikoni költő”, Berzsenyi Dániel, illetve az akkori költőnő „üdvöske” Dukai Takács Judit is egy-egy versével emlékezett meg az irodalmat is buzgón támogató grófról.

Az emlékezők sorában találunk több egyesületet, tudós társaságot, így a Soproni Magyar Társaságot is. Anyagilag jelentős összeggel támogatta őket György gróf.

Számos ismeretlen szerző is „siratta”, sokan verssel fejezték ki fájdalmukat. Ilyen volt Cseresnyés Sándor „nevendék orvos”, aki saját költségén adta ki Bécsben 1819. május 10-én „A’ Nagy Festetits Árnyékához” című versezetét.

 

Ravatalánál 1819. április 15-én a kor neves szónoka, Horváth János veszprémi kanonok mondott gyászbeszédet, melyből álljon itt egy részlet:

„Nem tudgyátoke, hogy eggy fejedelem, eggyike a’ nagyobbaknak, esett ma el a’ Magyar Israelben? Kinek valamint elméje az Igaznak, a’ Szépnek, a’ Jónak, nagy ideáinn – az emberség, és hazánk boldogságának talpösméretinn – függött; … bátran hirdetem: hogy a’ bold. Méltóság valóban egyike vólt a’ nagy lelkű Magyaroknak.”