A hónap könyve - március

Petőfi Sándor újabb költeményei . 2. köt. : 1847–1849.

Pest : Emich,1858. 288, IV p. 16 cm

Lelőhely: HK LitHung. 281

 

Március

 

„Ifju lánya a vén télnek,

Kedves kikelet,

Hol maradsz? Mért nem jelensz meg

A világ felett?”

 

Biztosak vagyunk benne, hogy e pár sor szinte mindenki számára ismerős lehet általános iskolai tanulmányaiból. Petőfi Sándor : A tavaszhoz című versének első versszakával köszöntjük mi is az első tavaszi hónapot. Ősi magyar nevén Kikelet hava, a népi kalendáriumban Böjtmás havaként említik.

Egy pillanatra álljon meg. kedves Olvasó! Csukja be szemeit! Csendesedjen el egy pillanatra! Látni és érezni fogja, ahogy minden újra éled szendergéséből, a természet harsogva hirdeti szépségét. Újra melegszik az idő, egyre korábban kel a Nap, és egyre később sötétedik. Virágba borulnak a mező, az erdő és a kert fái és virágai. Megújulni vágyik a test és a lélek is.

A magyarság számára Petőfi Sándor jóval többet jelent, mint egy valaha élt költő: a költészet megtestesülésének számít.. A márciusi ifjak vezéreként, majd az 1848-49-es szabadságharc mártírjaként nemzeti történelmünk és irodalmunk központi alakjává vált.

 

A most bemutatott verseskötete nagyon érdekes irodalom- és könyvtörténeti adatokkal és információkkal szolgál.

Kiadója Emich Gusztáv (1814–1869) könyvkereskedő, kiadó és nyomdász volt. A magyar irodalom egyik legismertebb patrónusaként is szokták emlegetni. Ő ismerte fel Petőfi tehetségét is. 1847-ben jelentette meg először összes költeményeinek gyűjteményes kiadását. Ezért a költő 500 pengőt kapott. Néhány hónap múlva Emich újra megkereste Petőfit, s mindenkorra megvette költeményeinek kiadási jogát 1500 pengőért. 1848-ban meg is jelent a második kiadás.

A szabadságharc bukása és a költő halála merőben új helyzetet teremtett, de Emich töretlen hittel és lendülettel fáradozott Petőfi költői életművének kiadásán.1850 nyarán bocsátotta Szendrey Júlia a fennmaradt kéziratokat a kiadó rendelkezésére. E feladat az adott politikai viszonyok közepette nem is volt veszélytelen. A forradalmi versek megjelentetéséről szó sem lehetett., de a többinél is működött a cenzúra. Így csak az 1847 és 1849 között írt kisebb versek, valamint a nagyobb elbeszélő költemények kerülhettek a kötetekbe. Lévay József költő, műfordító 1850 augusztusában így ír Arany Jánosnak: „Nem lesz készen még ebben ez évben sem. Szörnyen megherélve látand világot. Némely dalból több strófa, némelyből több sor hagyatott ki. S hogy mit kell kihagyni, mit nem, azt elitélte és végrehajtotta Kecskeméthi Csapó Dániel, a nyomda correctora.”

A kiadás híre óriási sajtóvisszhangot váltott ki, a közvélemény is felfokozott várakozással tekintett a megjelenő mű felé. Azonban amikor a nyomdai munkák már majdnem befejeződtek, a hatóságok megszállták a nyomdát, lefoglalták a bekötetlen íveket, majd bezúzták azokat.

Korabeli visszaemlékezések szerint az egyetlen teljes darabot maga Emich mentette és őrizte meg, egyet pedig egy nyomdász csempészett ki az inge alatt.

Nyolc végeláthatatlanul hosszú, néma év következett. De Emich továbbra is hajthatatlan maradt. Kivárta azt az időt, amikor már kevésbé kellet tartania a hatóság beavatkozásától. 1858 őszén jelentek meg az „újabb költemények”.

A mű a már említett elkobzott kiadásnál is sokkal hiányosabb volt. Teljesen mellőzték Az apostolt, kimaradt jó pár forradalmi és szabadságharcos vers is. Néhány vers címét pedig politikai megfontolásból önkényesen megváltoztatták. Azonban a költő három utolsó évének termését ezek a tényezők sem foszthatták meg forradalmiságától. A sajtó is örömmel fogadta a „tíz éve várt könyvet”. A Vasárnapi Újság erről így tudósított: Emich úr […] egy nagy tartozását rótta le.”

A könyvtárunkban található példány nagyon jó állapotú: eredeti aranyozott, vaknyomott egészvászon kötésben, aranyozott lapszélekkel. A borítón Petőfi Sándor arcképe is látható.